Mikor először hallottuk, hogy az ovis csemetéink egy kalóztáborba készülnek, nem tudtuk pontosan, hogy mire számítsunk, de amit a gyerekeink átéltek, és amiről nap, mint nap ragyogó arccal meséltek, az minden elképzelésünket felülmúlta. Szülőként mély hálát érzünk, amiért részesei lehettek egy ilyen varázslatos, élményekkel teli hétnek.
Már a tábor első napján izgatottan hozták haza a hírt: „Kalózok leszünk!” – és ezzel kezdetét vette egy különleges kaland. A gyerekek saját kezűleg készítették el a kalózjelmezeiket – kis kezek készítettek szemkötőt, fejkendőt, távcsövet, felsőt és nadrágot. A vállukra ültethető papagáj lenyűgöző volt! A kartonpapírból saját készítésű, kézzel festett hajójuk, melyhez még zászló is tartozott, nemcsak az udvart díszítette, hanem a képzelet szárnyán igazi kalózhajóvá változott. Festettek, alkottak, ragasztottak – az aranyrögök, amiket saját maguk készítettek, már önmagukban is kincset értek.
A hét során nem csak a képzeletük szárnyalt, hanem a víz is fröcskölt rendesen: egyik nap strandra is mentek, ahol igazi vízicsatát vívtak. A beszámolókból tudjuk, hogy a nevetés, a sikítás, a fröccsenő víz hangja messzire hallatszott. És talán ebben a pillanatban értettük meg igazán, hogy mennyire szükségük van ezekre az önfeledt élményekre – és mennyire szerencsések vagyunk, hogy ilyen gondoskodó pedagógusok veszik őket körül.
Az utolsó előtti éjszaka különleges meglepetést tartogatott: bent alvás az oviban! Kispárnával, alvókákkal, izgatottan. Pizzavacsora, gyümölcs… Ám a legnagyobb izgalom csak ezután jött a kis haramiáknak: éjszakai kincskeresés! Zseblámpákkal, suttogva, titkokat kutatva járták be az óvoda minden zugát, míg végül – mint a mesében – meglelték a kincset. A keresés után hatalmas buli kerekedett: zene, tánc, nevetés – szinte hallottuk, ahogy kint a csillagok alatt együtt lüktet a gyerekkori boldogság. Bíztunk benne, hogy nem kell ringatni a kis kalózkákat. Szülőtársaim nevében is mondhatom, hogy mi is izgalmas órákat éltünk át, hisz sokunk csemetéje még sose aludt külön tőlünk. Hálásak vagyunk a folyamatos fotó- és videódokumentációért!
A búcsú napján fagyival zárult a tábor, és talán soha nem esett ilyen jól egy gombóc eper- vagy csokifagyi. A kicsik arcán egyszerre tükröződött a fáradtság és a végtelen elégedettség – és valami, amit mi felnőttek már csak ritkán élhetünk át: a kalandok utáni boldog, nyugodt derű, melyet mindössze egyetlen dolog árnyékolt be: gyermekeinket megérintette az elválás szele... Többen elérzékenyültek, sírdogáltak, amihez mi szülők is csatlakoztunk olykor, hisz a búcsú mindig nehéz, és ez most végleges…
Köszönjük, hogy gyermekeink részt vehettek ebben a csodában. Köszönjük Gönczi Edit és Tóthné Csípő Sára óvó néniknek, Rátainé Szabó Erika dajkának, Rázsó Judit és Bognár Luca segítőknek, hogy ilyen szeretettel, odafigyeléssel és kreativitással álmodták meg ezt a hetet. A mi kis kalózaink nemcsak kincset találtak – hanem életre szóló emlékeket is.
Szeretettel: egy hálás szülő
