2018. 02. 14. | Béla király úti Óvoda
Béla Király Úti Óvoda
2017/2018 január
Az újévben a gyerekek élményekkel telve tértek vissza a téli szünetről, aminek nagyon örültünk. Ebben a hónapban volt a féléves szülői értekezlet. Témái:
Madaras hetet tartottunk mindkét csoportban. Közelebbről megismertettük a gyerekeket az itt telelő madarakkal: videók, képek kártyák, versek, mesék, mondókák segítségével bővítettük és rögzítettük ismereteiket. Pucoltunk diót, aminek egy része a gyerekek hasába vándorolt és nem csak az általunk készített madáretetőbe. Meglátogattuk a városunkban telelő baglyokat, melyek már országos „hírnévre tettek szert”, hiszen a Tv-ben is „szerepeltek”.
Rövid ideig belekóstolhattak a gyerekek a tél örömeibe is, mivel ha kicsit is, de esett a várva várt hó. Alkalmunk adódott kevés szánkózásra, csúszkálásra, hógolyózásra, amit gyorsan ki is használtunk. A tevékenység közbeni tapasztalataikat megfogalmazva bővült már meglévő tudásuk. Hóval jéggel kísérletezve jól láthatóvá váltak az ok – okozati összefüggések.
Sajnos a hónap vége felé utolérte óvodásainkat a betegséghullám is, melyet reméljük, hogy gyors gyógyulás követ.
Egy közös vacsora keretében köszöntöttük Majláthné Máté Ildikót nyugdíjba vonulása alkalmából. El nem búcsúztunk tőle, hiszen azóta már újra munkába állt napi 4 órában, saját csoportjában.