Üdvözöljük óvodánk weboldalán!

Nyári élet a Sásastó Úti Óvodában

„Nyakunkon a nyár már, nyomában a játék,

mezőt, hegyet járni ,eltökélt a szándék.”

Hagyományainkhoz híven a  nyári időszak elején, búcsúzó nagy gyermekeinkkel kirándultunk Debrecenbe. A Vojtina bábszínház előadása maradandó élményt nyújtott óvodásainknak.

Két óvodapedagógusunk, - Szabó Katinka és Gönczi Edit- tehetségműhelyének pályázati záró rendezvényén a Vigadóban adtak műsort a műhelybe járó gyermekeink.

Nyáron is gyermek zsivaj töltötte be óvodánkat, hiszen július végéig ügyeletes óvodaként a Mocorgó és a Béla Király Úti Óvoda gyermekeit is fogadtuk. A nyári összevonások alatt különböző csoportokba, óvodába járó gyerekek kerülnek egy csoportba, ezért fontos, egymás megismerése, és elfogadása az összevont csoportban a gyerekek együttműködési képességének alakítása.

A nyári időszakban is fontos volt, hogy az óvodai életet olyan tartalommal töltsük meg, amely bár egy kicsit eltér a megszokottól, mégis színes, változatos, és élményekkel teli. A dolgozók mindent megtettek azért, hogy a nyomasztó hőségben, olyan tevékenységeket és körülményeket teremtsenek a gyermekek számára, mely élménnyé teszi az óvodai napokat.  Sokat tartózkodtunk a szabadban, reggel jó idő esetén már az udvaron gyülekeztünk, igyekezünk kihasználni az udvarunk adta lehetőségeket, a sok játékot. A napirend alakításával lehetőséget biztosítottunk arra, hogy a gyermekek jól szervezetten tölthessék mindennapjaikat. Az udvaron való tartózkodás idején, mindig elmondjuk a baleset megelőzés szabályait, hogy ügyeljenek saját és társaik testi épségére.

Óvodánk a nyári zárva tartás alatt sem volt csendes. Nem gyerekzsivaj töltötte meg az épületet, hanem a szakemberek munka zaja. Új nyílászárók kerültek elhelyezésre. Hamarosan valamennyi nyílászáró cseréje megtörténik. A gyermekmosdóink teljesen megújultak. A folyosóinkra színes gyermeköltöző szekrények kerültek.

Hálás szívvel fogadtuk, hogy óvodáinkban megindult nagy értékű fejlesztéseket. Szépül, újul környezetünk, ami örömmel tölt el bennünket.

GALÉRIA