Üdvözöljük óvodánk weboldalán!

November a Sásastó Úti Óvodában

„Van két érzelgős szó ebben az életben,

amit mindenképpen ki kell mondani időnként. (...)

A köszönöm és a bocsánat. (...)”


Novemberben az évszak megismerése, öltözködés begyakorlása, készülődés a hidegebb időre, az egészséges életmód, a testünk felépítése foglalkoztatott bennünket. Mesék olvasásával, versekkel, mondókával, énekkel, gyermekjátékokkal folyamatosan fenntartjuk a gyermekek figyelmét, érdeklődését, ezekre és a már meglévő tapasztalatokra, ismeretekre építjük a további fejlesztéseket.

A heti témáink között a Márton nap is szerepelt, mely a gyermekek egyik kedvelt népszokása. Volt itt libatollal írás, rajzolás, kukoricafosztás és morzsolás, szállítás és rakodás a libafarmon, libafogó játék, ügyességi sor verseny és még sok-sok minden, melyet majd a fotókon láthatnak.

A Testünk témakört is sokféle képpen jártuk körbe. Saját készítésű kis lapokkal, eszközökkel egészítettük ki a már meglévő játékainkat, eszköztárunkat ismerkedtünk a tükör előtt a testfelépítésünkkel. Az érzékszervekről is sokat beszéltünk és játékos feladatok közben próbálgattuk ki. Kiabáltunk, suttogtunk, zörögtünk hallás után kerestük meg a kis dobozba elrejtett tárgy párját, szaglásunkat illóolajokon, és fűszereken próbáltuk ki (a menta rágógumi illat volt, az arcszesznek pedig Apa szaga, ahogy a gyermekek felismerték), és tapintottunk ki tárgyakat kendő alatt, dobozban.

Nagy öröm is ért bennünket a Kisúji Autó MSE csapatának tagjaitól: felajánlást kaptunk, melyből kis motorokat vásároltunk a gyermekek részére. Ezúton szeretnénk megköszönni a Kisúji Autó MSE-nek és a versenyeken résztvevő sportolóknak a hozzájárulást és a segítséget.

Hálaadás napjáról, igazából egy hangfelvétel lenne a legjobb, talán csak az tudná tükrözni a gyermekek érzelmeit, köszönetnyilvánításait. Megfogalmazták a beszélgetőkőrben, hogy miért is mondanak köszönetet, miért is hálásak szüleiknek, nagyszüleiknek, testvéreiknek. A nagyok már összetett, komoly mondatokban beszéltek gondolataikról, a kisebbek tőmondatokban próbálták kifejezni köszönetüket.

„-Hálás vagyok a kistesómért, mert nagyon szeretem!

  -Azért vagyok hálás, mert megszült az anyukám, és ha beteg vagyok, teát főz nekem!

  -Azért vagyok hálás, mert létezik az óvoda és a barátaim!

  -Papáér vagyok hálás meg anyáért!

  -hálás vagyok, hogy megszülettél óvó néni és lesz egy kis tesóm!

  -Azért vagyok hálás, mert anyáék gondoskodnak rólam!

  -Azért vagyok hálás, hogy anyukám dolgozhatnak így van pénz és ennivaló!

  -Azért vagyok hálás, mert anya vesz játékot!

  -Azért vagyok hálás, amiért szeretnek!”

E gondolatokkal zárjuk novemberi írásunkat, mi pedig hálásak vagyunk a gyermekeik szeretetéért!


GALÉRIA