Üdvözöljük óvodánk weboldalán!

Január a Sásastó Úti Óvodában

"Január, január mindig hócsizmában jár,
jégbajusza, jégkabátja, zúzmara a jó barátja."

Január a tél hava, a fergeteg hava, január 21-től február 20-ig tart, vízöntő hava, Boldogasszony hava.

A hosszú, közel 3 hetes téli szünet után január 9-én újra gyermeki kacagástól volt hangos óvodánk épülete. Mindenki nagyon örült a viszontlátásnak, a kis barátok újra egymásra találtak. A gyerekek beszélgetőkörökben mondták el élményeiket, újévi jókívánságaikat.

A gyerekek az otthon töltött idő alatt rengeteget fejlődtek, önállóbbak lettek. Már a kiscsoportosok is egyre többször próbálnak egyedül öltözködni, aminek örömmel teret engedünk.

"Boldog új esztendőt Kívánni jöttem én,
Ennek a szép téli napnak Sugárzó reggelén.
Kérem a jó Istent, Adjon áldást rátok,
Hogy az új év minden napját Boldogan járjátok!"

Ebben a hónapban a tél köré csoportosítottuk tevékenységeinket, bár a valódi tél örömeit nem tudtuk kihasználni, hiszen a hóesés nem igazán volt jellemző. A téli, réteges öltözködésről, az itt telelő madarak etetéséről és a víz halmazállapotairól azonban így is nagyon sok új információval bővítettük ismereteinket. A csoportszobában bemutathatták a gyerekek egymásnak a réteges öltözködés sorrendjét, amit utána a levegőzés, udvari játék, séták előtt minden kisgyerek saját magán is megfigyelhetett, tudása a tapasztalás során mélyült.

A középsősök a víz halmazállapotait figyelhették meg, jeget fagyasztottak, kísérleteztek az óvónénik segítségével, a legnépszerűbb játék pedig a jéghoki volt, ahol a megfagyasztott vízzel-jéggel teljes olvadásig tudtak játszani, közben vizsgálták a meleg kis kezük által bekövetkező olvadás folyamatát. Hangosan kacagtak, visongtak, igazán jól érezték közben magukat.

Mindhárom csoportban nagy gondot fordítottak a gyermekek és a nevelők a téli madáretetésre. A meglévő madáretetőket folyamatosan figyelik, feltöltik, friss vizet raknak ki a kis madaraknak. Csoportszobáinkat, öltözőinket szebbnél szebb gyermekmunkák díszítik. Mindhárom csoportban különböző technikákkal készültek alkotások: festéssel, ragasztással, nyomdázással.

„Az életed során bezárult egy ajtó...
Ami volt, mind tiéd. Nincsen végrehajtó,
ki elvenné tőled, a sok kedves évet,
munkád során gyűjtött ezer szép emléket.”

A nagycsoportosok drága, szeretett dajka nénije, Tuka Antalné, Erika néni a hónap folyamán megkezdte nyugdíjas éveit. A csoportja meghitt, bensőséges hangulatban búcsúzott el tőle. Szem nem maradt szárazon, hiszen a gyerekek és felnőttek egyaránt nagyon megszerették az évek alatt, hisz mindig szeretettel, féltő gondoskodással fordult a gyerekek és kollégák felé, és nem utolsó sorban „mindenttudásával” a csoport, és a Sásastó Úti Óvoda egyik oszlopos, meghatározó tagja volt. Drága Erika! Ezúton is kívánunk Neked nagyon boldog és aktív nyugdíjas éveket unokáid, szeretteid körében! Szeretettel gondolunk Rád! Köszönjük az együtt töltött éveket!

„Az életed egy új fordulatot vesz.
Egy régi ajtó zárult be előtted.
De ne félj, hiszen ez nem a vég,
hanem egy kezdet, egy új ismeretlen kép.
Soha ne felejtsd el, kik téged szeretnek.
Soha ne fordíts hátat az embereknek.
Szeresd a szépet, keresd a jót!
Ha szükséged van ránk, mi mindig itt vagyunk!”

Sásastó Úti Óvoda Közössége

GALÉRIA