Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Szeptember a Pitypangban

Új fejezet köszöntött be szeptembertől a Pitypang Óvoda életébe, hiszen három homogén életkorú csoportban kezdhették meg a gyerekek a 2021/22-es nevelési évet.

Ezek szerint a Gomba csoport új szerveződésű kiscsoportként indult 24 fővel, a Maci csoport szintén újonnan szerveződött középső csoport 21 fővel, a Katica csoport pedig ugyanúgy új összetételű 25 fős nagycsoportként indult szeptemberben.

Az új nevelési év kezdetén boldogan vették birtokba a legkisebb gyerekek is a gyönyörűen megújult udvart. Külön öröm volt számunkra és a gyerekek számára is a sok-sok új játék, melyet a csoportszobákban birtokba vettünk, hiszen mindhárom csoportban megújult a játékpark, elősegítve ezzel is az életkornak megfelelő játék kialakulását, fejlődését, színesebbé válását.

A beszoktatási időszak mondhatni zökkenőmentesen zajlott. Jól érzik magukat kicsik-nagyok egyaránt. Míg a legkisebbek ismerkednek az óvodai élettel, addig a középsős es nagycsoportos gyerekek számára is az ismerkedés hetei voltak szeptemberben, hiszen több gyermek is csoportot váltott. Új gyerekek, új felnőttek. Igyekeztük minél színesebbé varázsolni ezt az időszakot és egyben érzelmileg megnyugtató, elfogadó, befogadó légkört teremteni az új közegben. Természetesen ez egy „időigényes ” folyamat. Türelmet igényel mind a gyerekektől mind a csoportban dolgozó felnőttektől és nem utolsó sorban a szülőktől.

A Katica csoportos gyerekek meglátogatták a Művelődési Házban megrendezett „Nagykunság Kézműves Remekei” c. kiállítást. Hatalmas élményt nyújtott a gyerekeknek a sok-sok szebbnél szebb, esztétikus, különleges alkotás. Több olyan használati tárggyal is megismerkedtünk, mellyel eddig még nem találkoztak a gyerekek.

Nagy öröm érte a Katica csoportot azzal az eseménnyel, hogy a Kossuth Lajos Baptista Általános Iskola 4. c. osztálya „örökbe fogadta” óvodánk Katica csoportját. Az ismerkedős délelőttre szeptember 30-án került sor. A gyerekek a Kisgömböc című mesét adták elő a kicsiknek zenés táncos feldolgozásban.  Köszönjük az igényes előadást Edina és Kata néninek és természetesen a 4. c. osztályos gyerekeknek.  Várjuk a folytatást!

GALÉRIA