Üdvözöljük óvodánk weboldalán!

Október a Pitypangban

Igazán kegyes volt velünk az ősz, az őszi időjárás, a természet, hiszen legszebb arcát mutatta nekünk októberben. Tudtunk sétálni, megcsodálni az ősz varázslatos színeit, napsütésben fürdőzhettünk az elmúlt hetekben, napokban. Tanulmányozhattuk a természet változásait, a vonuló madarakat, a téli fészket keresgélő állatokat. Izgalommal és várakozással készültünk az immár hagyományos őszi rendezvényünkre, az őszi kavalkádra.
Legnagyobb örömünkre idén a szülők, családtagok is velünk tudtak örülni, mókázni, kikapcsolódni, feltöltődni. Kipróbálhatták a gyerekek a szőlő préselését, kóstolhattak mustot, törhettek és gyűjthettek diót, volt tökfaragás, tökgyűjtés és tökkerülés, sőt még taligán is lehetett utazni! A vállalkozó szellemű gyerekek kukoricát morzsolhattak, majd a csutkával célba is dobhattak a malacka és a tehén szájába. Madárijesztők is készültek, igaz kicsit rendhagyó módon, hiszen a gyerekek változtak át madárijesztővé a szüleik segítségével, egy kis furfanggal. Újra kinyitott a Pitypang büfé, lehetett teát kortyolni, őszi gyümölcsöket kóstolni az elfáradt óvodásoknak. A jól sikerült délelőttöt közös énekes játékkal zártuk. Itt szeretnénk ismét megköszönni mindenkinek, aki bármilyen formában segítségünkre volt ennek a különleges napnak a megszervezésében. Újra megtapasztalhattuk az együttjátszás éltető erejét.

Még ezzel nincs vége a hónapnak, hiszen október 20-án zsoltármondó találkozóra hívtak és vártak minket a Kossuth Lajos Baptista Ált. Isk. szervezésében a Vigadóba. Két nagycsoportos kislány képviselte óvodánkat, akik nagyon ügyesen szerepeltek. Köszönjük a meghívást, igazán színvonalas és egyben családias légkörben megszervezett programon vehettünk részt.
Várjuk a sok-sok izgalmas program és az együtt töltött kellemes órák folytatását.

GALÉRIA