A novembert a Márton-napi hagyományokkal köszöntöttük. Az egész hetet átszövő érdekes és izgalmas néphagyományhoz több szálon is kapcsolódtak az ovisok. Mindhárom csoportban libazsíros kenyér lakomát rendeztek. Készültek a libák. Egyik különlegesebb, mint a másik. Festve, ragasztva, tépve, gyűrve, vágva. Az apró kezek csodája, mind, mind. A Süni csoportos gyerekeknek volt szerencséjük meglátogatni egy baromfiudvart. A libanéző körútra autóbusszal érkeztek. A napot színesítette a Csegei játszótér, melyet különleges élmény volt együtt felfedezni.
A Maci csoportban a nagycsoportos gyerekek teljes gőzzel készültek a Baptista Művészeti Napokra, ahol büszkén képviselték óvodánkat. Mi pedig, akik részesei lehettünk az előadásuknak, sokáig fogjuk emlegetni ezeket a perceket. Mindenkit elvarázsolt a „Cicák tánca”, mégis azt hiszem, aki azóta fogja a gyerekek kezét, mióta beléptek a Pitypang Óvoda kapuján, azoknak olyan csodában lehetett része, amit ritkán kap az ember, és amit elcsomagol, finoman ölelve, a szíve legmélyére. Különleges ajándékot kaptunk a Maciktól. Melyet ezúton is köszönünk a gyerekeknek, a felkészítő, közreműködő felnőtteknek, és nem utolsó sorban a kedves szülőknek, akik minden létező módon segítették, hogy ez a varázslat létre jöjjön.
Az előadás sikerét az is tükrözi, hogy a „cicákat” felkérték, legyenek kedvesek az Vigadóban rendezett adventi vásáron ismét előadni.
Mindeközben az óvodában a leendő iskolásokat meglátogatták a tanító nénik, a Kossuth Iskolából. Kezdetét vette az ismerkedés időszaka, ezzel is biztosítva a gyerekek számára a rugalmas átmenetet.
Mindhárom csoportban a Hálaadás egy egész hetet ölelt fel. Első ránézésre szinte megfoghatatlan, kicsi gyermekek számára. Azonban azt tapasztaljuk, hogy a többszempontú megközelítés, az egymás szemüvegén keresztül láttatás különleges élménye, a hála, a szeretet megéreztetése- amellett hogy nagyban elősegíti az óvodás gyermekek érzelmi fejlődését, az empátia kialakulását- összetartó kapoccsá válik egy csoporton belül. Ez a szeretetteljes élmény az év minden szakában fontos, ugyanakkor az adventi időszak kezdetén különös jelentéssel bír.
A novemberi időszak témaheteiben az egészség, egészségmegőrzés, a testünk megismerése is megjelent. A saját élmény ebben vonatkozásban is sok élményt és közös felfedezést tartogatott.
Ahogy beköszöntött a december, lázasan várta a Pitypang apraja és nagyja a Mikulást. Meg is érkezett, legnagyobb örömünkre. Mindenkire gondolt, mindenkihez volt egy-két kedves szava. Hatalmas élményt adva ezzel a gyerekeknek.
Ismét, immár a több éves hagyományt életben tartva, megérkeztek a „Cipősdoboz ajándékok” a nagycsoportos gyerekeknek, melyet a Kossuth Iskola aulájában vehettek át, egy szívhez szóló karácsonyi műsor alkalmával.
A karácsonyváró alkalmakat kicsit megtépázta a gyerekek tömeges megbetegedése. A Süni és a Maci csoportban mégis sikerült egy közös délutánon összejönni a szülőkkel, családokkal. Együtt beszélgetni, barkácsolni, szeretetben zárni az évet.
Az év méltó lezárásaként pedig, a Fenntartónk jóvoltából minden kisgyermek névre szóló ajándékot kapott. Ez azért is különleges, mert a gyerekek személyes kívánsága teljesült.
Minden kedves családnak kívánunk áldott ünnepeket!
A Pitypang Óvoda dolgozói