Üdvözöljük óvodánk weboldalán!

Március a Pitypangban

Elérkezett a tavasz első hónapja, melyet már nagyon vártunk. Megcsodálhattuk a tavasz hírnökeit, az első tavaszi virágokat. El is készítették a gyerekek ezeket az apró csodákat, és nőnapi meglepetés „képében”meg is kapták az édesanyák. A kislányok sem maradtak a csoportokban figyelmesség nélkül, hisz az ifjú gavallérok köszöntötték őket, mosolyt csalogatva az arcokra. Igazán megható, szívet melengető pillanatoknak lehettünk tanúi ezen a márciusi napon (is).
Nemzeti ünnepünket is méltán megünnepeltük: készültek a kokárdák, zászlók. A Maci és a Katica csoportos gyerekek meglátogatták az emlékművet is e jeles alkalomból. A legkisebbek, a kis gombák sem maradtak tétlenek ezen a napon: a kislányok pártában kísérték csatába a fiúkat, akik zokni lovon vágtattak a csatatérre, ott fakarddal megvédték a hazát, majd a lányok süteménnyel várták haza a megfáradt huszárokat.
Ezután következett egy nagyobb lélegzetvételű projekt a víz világnapjához kapcsolódva, mely egész héten tartott. Volt egy közös nap is az összefogás jegyében, mely felhívta a gyerekek figyelmét a víz értékére, vizeink élővilágára, a vízi közlekedés fontosságára, a szelektív hulladékgyűjtésre, az újrahasznosításra. Minden csoportszobában más és más érdekes elfoglaltság várta a Pitypangos pajtikákat. Mindez természetesen játékos tevékenységekbe ágyazottan. Ezen a héten minden nap zajlottak a különböző, életkoroknak megfelelő elfoglaltságok a csoportokban. A Gomba csoportban teázóba várták a legkisebbeket az óvó nénik, a víz sokoldalú fogyasztását hangsúlyozva. Készültek a Maciban a hajók, a Katicában a sok-sok halacska, különböző technikával, újrahasznosított anyagokból.
Március 25-én a Kossuth iskola második osztályos tanulói látogattak el óvodánkba. Ezen örömteli eseményen Gergely járásnak lehettünk részesei a jó voltukból. A színvonalas előadásért köszönet Ici néninek, Kriszti néninek és természetesen a 2. c. osztályos gyerekeknek.
Március 26-án, szombaton délelőtt került sor az „Ovinyitogatóra” amikor a legkisebbek, a leendő ovisok is bekukkanthattak az óvoda falai közé szüleikkel. Nagy öröm ez számunkra, hiszen a korlátozások miatt rég nem kerülhetett sor hasonló „vendégségre”.
Szép számmal látogattak meg minket a legkisebbek, nagy sikert arattak a benti elfoglaltságok, és lenyűgözte őket a csodálatos műfüves udvar, a szabadban található kombinált eszközök, hinta, rugós hinta, a tündér házikó.
A régen várt, hiánypótló fotózásra is sor kerülhetett végre ebben a hónapban.
A Katica csoportos gyerekek kétszer jártak a Vigadóban az örökbefogadó osztályuk jóvoltából a Filharmónia bérletsorozat előadásain. Az Opera Kommandó ejtett ámulatba minket, majd a Szolnoki Szimfonikusokat hallgathattuk, láthattuk homokkép szórással kísérve. Köszönet az élményekért!

GALÉRIA