Üdvözöljük óvodánk weboldalán!

December a Pitypangban

Kérésünk meghallgattatott! Együtt várhattuk a Mikulást a gyerekekkel. Láthattuk izgatott, várakozó, boldog arcukat……Nagyon szorítottunk, hogy ez megvalósuljon, hiszen ilyenkor a mi lelkünket is melegség tölti el, megőrizzük ezeket a pillanatokat, töltekezünk belőle napokig, hetekig. Igaz, a Mikulás bácsi nagyon visszahúzódó volt, hiszen csak a sapkáját láttuk elsuhanni, csengőjét csilingelni, és persze a hátrahagyott csomagokat megláttuk lapulni a kis cipőkben. De vajon hol jött be? Csupa rejtély, ami napokig foglalkoztatta a gyerekeket, megmozgatta fantáziájukat.

Az adventi időszak is rendhagyóan zajlott, hiszen elmaradt a közös készülődés, a szülőkkel eltöltött délután. Azért igyekeztünk minél több élményt, érzést belevinni, elrejteni ebbe az időszakba is. Készültek az ajándékok, fenyődíszek. Volt közös karácsonyfa díszítés, versek, dalok, ünnepi asztal, adventi koszorú. Bízunk abban, hogy az új év enyhülést hoz a korlátozásokban és megélhetjük a mindennapjainkat a gyerekekkel, szülőkkel úgy, mint korábban. Feltöltődhetünk a közös élmények által, melyeknek most érezzük igazán hiányát, hogy csak az emlékeinkben élnek.

Ezúton is szeretnénk kívánni minden kedves gyermeknek- szülőnek, családtagnak, kollégáknak nagyon boldog új esztendőt!

GALÉRIA