Üdvözöljük óvodánk weboldalán!

November a Petőfi Óvodában

November hónap, számunkra, a testünkről és egészségünkről szól. Óvodánkban nagy hangsúlyt fektetünk az egészséges életmód megalapozására, ennek jegyében tevékenykedtünk ebben a hónapban.

A csoportszobákban megismerkedtünk a testünkkel, testrészeinkkel, csontjainkkal és belső szerveinkkel. Játékos, tevékenykedtető feladatokon keresztül egyre alaposabban ismertük meg az emberi testet. Videók, rajzok, ábrák, képek segítségével fedeztük fel testünk különböző részeit.

Testrészeink mellet, érzékszerveikkel is sokat foglalkoztunk. Érdekes kísérletek során megismertük az érzékszerveink funkcióit, működését. Különböző ízű gyümölcsöket, zöldségeket, ételeket kóstolgattunk, hogy minél jobban kiérezzék a gyerekek is a négy ízt, az édeset, a sósat, savanyút és keserűt.

A testünk ápolásával, tisztántartásával, valamint az egészségünk megóvásával is sokat foglalkozunk a csoportszobákban. Kézmosó, fogmosó mondókákat, verseket tanultunk, és dalokat énekeltünk, amelyek során a gyermekek szókincse is bővülhetett.

Vizuális alkotásainkban a gyermekek lerajzolták, megfestették önmagukat, önarcképüket, gyurmáztunk, ragasztottunk, varrtunk és vágtunk.

November harmadik hetében az egészség-betegség témakörében barangoltunk. Megbeszéltük és gyakoroltuk a helyes kézmosás lépéseit, beszélgettünk az egészséges és nem egészséges ételekről. Sok kis doktor néni és bácsi rendelt a csoportszobákban, aranyosan vizsgálgatták egymást a gyerekek.

Ezen a héten került megrendezésre a hagyományos "Egészség-vetélkedő" a nagycsoportos gyermekek számára. A vetélkedő során megmutathatták a gyermekek mi mindent tanultak testünkről, érzékszerveinkről és egészség megőrzésünkről. A gyerekek nagyon ügyesen teljesítették a vetélkedő feladatait, amelyért minden gyermek elismerő Oklevelet kapott!

A hónap végén az érzelmeink témakörében mélyedtünk el. A Nyugi ovi program segítségével valósítottuk meg a heti tevékenységeket. Beszélgettünk az érzéseinkről, verseltünk, meséltünk. Igyekeztünk minél több pozitív és negatív érzelmet megismerni és felismerni társainkon is. A hét folyamán, november 27-én a három csoport közösen ünnepelte a Hálaadást az óvodában. A gyerekek közösen gyűjtötték össze a hálával kapcsolatos élményeiket, érzéseiket. Meghallgattuk A hálafa története c. mesét, amelyet követően közös körjátékozással, énekléssel és tánccal örültünk egymásnak és a szép közös napunknak, ezzel is erősítve a közösségi élményüket és a szociális kapcsolataikat.

 

November 10-én a tanköteles korú gyermekek szüleinek szülői értekezletet tartottunk. Tájékoztattuk a szülőket az iskolába lépés legfontosabb szempontjairól, emellett megismerkedhettek a szülők a NABOK Kossuth Lajos Általános Iskola igazgatójával, alsós igazgatóhelyettesével és a leendő elsős tanítóival, akik bemutatták iskolájukat és leendő osztályukat.

November 17-én a nagycsoportos gyermekekhez is ellátogattak a Kossuth iskolából a tanító nénik, Győriné Tóth Edina néni és Kovács-Rácz Enikő néni. Közösen verseltek, játszottak és memóriáztak a gyerekek a tanító nénikkel.

November 19-én pedig a Gulliver Színházi Társulat látogatott meg bennünket, akik egy szép mesejátékot adtak elő a gyermekeknek. A Kék tündérrózsa c. előadásuk igazi interaktív élményt nyújtott a gyermekek számára, nagyon szépen köszönjük minden Szülő támogatását az előadás megvalósulásához!

 

Ezzel a lendülettel készülünk az adventi hetekre, valamint a Mikulás és Jézuska érkezésére.

Kellemes adventi időszakot kívánunk Mindenkinek!

GALÉRIA