Üdvözöljük óvodánk weboldalán!

Adventi élmények a Petőfi Óvodában

Mint minden évben, idén is izgatottan és várakozásokkal telve indult a decemberi hónapunk a Petőfi óvodában.

December hónapban kikerülnek a csoportszobákba az adventi naptárak és az őszi dekorációkat felváltják a téli, karácsonyi minták és formák.

Az adventi naptárakat látva már a gyerekek is tudják, hogy néhány nap és érkezik óvodánkba a Télapó bácsi. Lelkesen tanulják ilyenkor a verseket, mondókákat és szívesen éneklik a télapós, rénszarvasos dalokat, amelyekkel köszöntik majd a Télapó bácsit. December 5-én délelőtt érkezett óvodánkba a Télapó, aki hatalmas zsákjában minden gyermeknek hozott ajándékot. A megszokott Mikulás csomagok mellett idén Fenntartónk jóvoltából minden gyermek és minden óvodai csoport csodálatos kirakót is kapott ajándékba. A gyermekek csillogó szemekkel fogadták a gyönyörű ajándékokat és édességeket, amelyeket persze azonnal meg is kóstoltak.

Az ajándékozást követően az óvónénik is készültek a gyerekeknek egy kedves bábelőadással, amelyet a gyerekek nevetve, tapsolva fogadtak! A csodás napot közös énekléssel, mondókázással, cukorkaevéssel zártuk.

A következő héten kerültek megrendezésre óvodánkban a csoportok karácsonyváró délutánjai. A gyermekek szüleikkel, nagyszüleikkel, testvéreikkel együtt készülődhettek a karácsonyra. Meghívottjainkat közös barkácsolásra hívtuk, majd a gyerekek, az óvónénikkel, dajkanénikkel közösen kedves karácsonyi műsorral varázsolták még meghittebbé az esténket. A gyerekek nagyon ügyesen és bátran verseltek, énekeltek és táncoltak.

Ebben a hónapban több alkalommal is volt lehetőségünk ellátogatni a NABOK Kossuth Lajos Általános Iskolába.

December 4-én az iskolai tanítók és tanárok Mikulás kupa sportversenyt szerveztek, amelyen a Petőfi Óvoda nagycsoportosai is részt vettek. A gyerekeknek különböző akadályverseny feladatokat kellett teljesíteniük és csapatunk nagyon ügyesen helyt állt. Nagy örömünkre a csapatunk a 2. helyezést érte el, nagyon büszkék vagyunk a gyermekekre!

December 8-án a leendő első osztályos tanító nénik, Győriné Tóth Edina néni és Kovács-Rácz Enikő néni látogatták meg a nagycsoportos gyermekeket. A gyerekek a tanító nénik segítségével különböző Mikulásos és karácsonyos feladatokat oldottak meg.

December 15-én került megrendezésre a Baptista Intézmények Adventi Ünnepsége a Kossuth iskola aulájában, ahová minden nagycsoportos óvodás gyermeket szeretettel vártak. Az iskolások karácsonyi műsorral készültek erre az ünnepségre és az óvodásokat cipősdoboz ajándékkal lepték meg és saját készítésű mézeskaláccsal, teával látták vendégül.

Ezúton szeretnénk még egyszer megköszöni a Szülőknek és Segítőknek, akik adományaikkal hozzájárultak, hogy óvodánk is több cipősdoboz ajándékot tudott összeállítani, amelyeket rászoruló gyermekeknek és családjaiknak tudtunk eljuttatni!

December 18-án a gyermekekkel elsétáltunk a Kossuth Iskola tornatermébe, ahol az alsós osztályok közös karácsonyi hangversenyét tekinthettük meg. Az óvodás gyermekek a műsor indításaként együtt énekelhettek az iskola kórusával, melyet az osztályok zenés, mesés, táncos előadása követett. Köszönjük szépen a meghívást!

 

Idén, csodálatos hírt kaptunk a Lidl üzletlánctól, hiszen ebben az évben a Lidl üzletlánc a Fenntartónk segítségével a mi intézményünket választotta ki, hogy minden óvodásunkat névre szóló ajándékkal lepjen meg. 254 kisgyermeknek, köztük a Petőfi Óvoda gyermekeinek is csodálatos ajándékkal készültek, melyeket az utolsó héten tudtunk továbbítani a gyermekeknek. Nagyon hálásak vagyunk a gyönyörű ajándékoknak és a gyermekek öröme leírhatatlan. Csodálatos élmény volt számunkra is, köszönjük szépen a felajánlást a Lidl üzletláncnak és Fenntartónknak!

Az adventi időszak zárásaként a három csoport közösen fogyasztotta el a karácsonyi ebédet a Pitypang csoportban. Az ebédet karácsonyi zenével, gyertyafénnyel és ünnepi terítékkel színesítették az óvónénik és dajkanénik.

Ezzel a kellemes hangulattal indulhatott a karácsonyi időszak.

Mindenkinek egészséges, szerencsében és sikerekben gazdag, boldog új évet kívánunk!

A Petőfi Óvoda dolgozói

GALÉRIA