„Hűvös őszi szélben
sárga pille táncol,
nem is pille, hanem
falevél az ágról.
Nem is egy, hanem száz!
Hull az erdő lombja,
okos kis sündisznó
derékaljnak hordja.”
A hónap első fele az állatokkal való szorosabb kapcsolatban telt. Október 4-én tartjuk az Állatok világnapját. Az ünnep célja, hogy az ember és az állat közötti barátságot erősítse, valamint felhívja a figyelmet az együttélés fontosságára. Ennek egyik okaként, fogtuk magunkat, és október 9-én elindultunk a már szokásos őszi utunkra, és Kenderesre kirándultunk. Először meglátogattuk Kenderes ismert szülöttének, Vitéz Nagybányai Horthy Miklós Tengerészeti és Néprajzi Kiállítótermét. Horthy Miklós kormányzó tengerész emlékei, valamint a hajózással kapcsolatos emlékek, a családdal kapcsolatos emléktárgyak kerültek kiállításra. Emellett a paraszti világból fennmaradt használati eszközöket is megnézhettük a Néprajzi Gyűjtemény részeként. A gyermekeknek minden „új” volt, míg mi felnőttek pedig mindenre rácsodálkoztunk, hogy ez is ismerős. Legyen az teáskancsó, tál, vagy népi, hímzett fali terítő. A múzeumlátogatás után a Kenderesi Mezőgazdasági Iskola tangazdasági részén vártak minket. Lovat, borjút, tyúkot simogathattak a gyermekek, a salakpályán pedig lovaskocsikázni lehetett. A legbátrabbak felülhettek a lovak hátára, biztonságos védőfelszerelés felvételét követően, s tehettek kört a kifutón, miközben kötőféken vezették az iskola ügyes diákjai Legendát és Lendületet, a két lovat. Szemrevételeztük a disznókat, teheneket is, majd fogtuk a kis hátizsákunkat, és a következő úticélunk felé vettük az irányt. Kirándulásunk utolsó állomása a Horthy-liget játszótér volt, ahova mindig jó érzés menni. Csupa zöld játszótér, puha fű mindenhol, kellemesen árnyékolt, őszi színbe hajló fákkal és bokrokkal, sok gesztenyével, biztonságosan körülvett kerítéssel. Élményekkel gazdagon ment haza minden gyermek erről a kirándulásról.
Az állatok közül a kutyák is nagy kedvenceink, ezért a következő héten ellátogattunk a Kisújszállás Kutyabarát és Állatvédő Civil Egyesület Kisújszállási Ebrendészet Telepére, ami az óvodánkhoz igen közel van. Ebben segítségünkre volt egy óvodásunk anyukája is úgy, mint már tavaly is. Köszönjük a segítséget! A látogatásra igencsak felkészülve mentünk. Gyűjtöttünk kutyaszalámit, jutifalatokat, kutyakonzervet, plédeket, takarókat pedig a bevackoláshoz, hogy ők is puhán tudjanak feküdni, a hidegben. Szintén köszönjük a szülői felajánlásokat a gyűjtésre! A gyermekek barátságos kutyusokat simogathattak, és megtudhatták, hogy hogyan kell viselkedni kutyák közelében, miért van ott annyi kutya, és mi lesz a sorsuk.
A Csegei-pihenőparkot egy szép napos délelőttön vettük birtokba, amikor az állatvédelemmel kapcsolatban egy csigaformát alkottak a gyermekek, és erről drónfelvétel készült.
A NABOK Kossuth Lajos Általános Iskola két tanítónénije, Győriné Tóth Edina és Kovács-Rácz Enikő látogatott el hozzánk. Megnézték ügyes óvodásainkat, hogyan telik egy-egy délelőttünk. De várjuk őket vissza a következő hónapban is, szeretettel.
A különböző foglalkozások, fejlesztések is beindultak az óvodánkban, úgy, mint Anita néni Tehetségműhelye, ahol sokféle kézműves dolgokat készíthetnek a gyermekek és a képzeletük szárnyra kaphat. Rázsó Judit logopédiai és Simon Krisztina Játékos Bibliaismereti foglalkozása, illetve Liszka Noémi Hittan órája is elkezdődött.
Eljutottunk a piacra, ahol különböző zöldségeket vásároltunk, készült finom csalamádé belőle. Tököt faragtunk, amit meg is kóstoltak a gyermekek, diót szedtünk, mert annak is most van itt az ideje. Az udvarunkon a gyönyörű színes levelek is csak hullanak és hullanak, mi pedig nem győzzük összegereblyézni és zsákba szedni. Meg feldobálni, és élvezni, ahogy visszahullik. Persze így lassabban halad a munka, de élvezetesebb. Mire véget ér az iskolai őszi szünet és visszatérünk az oviba, megint gereblyézhetünk. De mindezt vidáman!
Béla Király Úti Óvoda közössége