Üdvözöljük óvodánk weboldalán!

November a Béla Király Úti Óvodában

„Piros már a csipkebogyó
Tetején ül egy kismanó.
Hűvös szél fúj a nyakába
Les a szélre, les a fákra.”

A hónap első napjainak egyikén, egy színes, meleg őszi délelőttön látogattunk el a Művelődési és Ifjúsági Központba, ahol megrendezésre került a Kisújszállási Galambtenyésztő Egyesület kiállítása. Nagy örömünkre a különböző fajta galambok mellett láthattunk,  kis sándorpapagájokat, simogathattunk székely nyuszikat. A bírálók a gyermekek kérdéseire kedvesen és türelmesen válaszoltak, így sok információval lettek gazdagabbak a látogatás végére. Megtudták, hogy nem minden galamb tud repülni, miért van gyűrű a lábukon, mit esznek… és még sok mindent.

November az egészség hónapja. Részletesen foglalkoztunk az érzékszervekkel, testrészekkel, tisztálkodással, táplálkozással. Óvodánkat rendszeresen látogatja Malatinszky doktor úr, s tőle telhetően mindent megtesz hogy a gyermekek szájhigiéniája, fogazata rendben legyen.

Liba-napunkat a naptárban jelölt napján, november 11-én tartottuk. Szent Márton ünnepnapjához kapcsolódik ez a népszokás, amely szerint Szent Márton egy libaólban próbált elrejtőzni, amikor püspökké akarták megválasztani, de a ludak elárulták gágogásukkal. Ezen alkalomból az óvodában libás fejdíszekben átvonulva a tornaszobában énekeltünk, mondókáztunk, körjátékoztunk. Ahogy a mondás is tartja, „Aki Márton napján libát nem eszik, az egész évben, éhezik!” A libazsíros kenyeret hagymával már a csoportszobában fogyasztottuk el, a libatepertővel, libás sütivel, és a sok egyéb finomsággal együtt. Amikor jól laktunk, felöltöztünk és kimentünk az udvarra libás fejdíszeinkben,  ahol két aranyos kecske, Bíbor és Bársony fogadott minket. Tóth Edina és Incike, régi kedves ismerőseink vártak a kecskefogatukkal, hogy elvigyenek minket az óvoda körül. Nagyon szépen köszönjük ezt a kedves, különleges lehetőséget, hiszen az ember lánya-fia nem mindennap ülhet ilyen fogaton. Az óvodához közel ellátogattunk több olyan baromfiudvarba is, ahol hangos libák fogadtak minket, az egyéb háziállatok mellett. Így össze tudtuk hasonlítani a kacsát, libát, kakast, tyúkot.

Novemberben a nagycsoportos gyermekek szülei részére tartott szülői értekezletet a NABOK Kossuth Lajos Általános Iskola leendő tanítónénije és igazgatóhelyettese, és itt esett szó az iskolába lépéstudnivalóiról is. Az érdeklődő szülők kérdéseiket feltehették az iskolával kapcsolatban, s azokra választ is kaptak. A leendő tanítónénik ebben a hónapban is meglátogatták a nagycsoportos gyermekeket. Közös játékra hívták őket és érdekes játékokat játszottak együtt.

November az ősz utolsó hónapja. Lehullanak az utolsó falevelek a fákról, amelyek már nem színesek. Szürke minden körülöttünk. Kezdetét veszi a lecsendesedés, készülünk az ünnepekre.

             

A Béla Király Úti Óvoda közössége

GALÉRIA