„Tele a ház ünneppel:
Egész család ünnepel.
Ünneplőbe öltöztünk,
ünnepi az örömünk.
Zizeg a fenyőág:
Csak itt benn van jó világ.
Tele a ház ünneppel,
karácsonyi énekkel….”
December hónapunk az adventi időszakkal kezdődött. Igyekeztünk lecsendesedni, díszbe csomagoltuk szívünket, óvodánkat. Mikulást vártuk a hónap első napjaiban, nagyon készültünk érkezésére. Szokásos módon írtunk neki levelet, rajzoltunk és énekeltünk. Nem hullott a hó, ezért úgy, mint tavaly, idén is lovaskocsiján érkezett hozzánk. A gyermekek hallották hangos csengőjét, az ablakból pedig meg is láttuk őt. Piros ruhájában, nagy zsákjával sétált be hozzánk, a gyermekek már nagyon várták. A gyermekek örömmel fogadták, hellyel kínáltuk és amíg megpihent, verseltünk és mondókáztunk neki. Ő már sok információt tudott a gyermekekről, mondott nekik sok dicséretet a piros könyvéből, ahová lejegyzetelte a mondandóját. Jutalmukat a csomagot, minden gyermek megkapta, és az intézmény jóvoltából óvoda szinten kaptak futóbicikliket is, társasjátékot, szaloncukrot. A gyerekek idén is felülhettek a kocsijára és mehettek egy kört az óvoda körül.
Az óvoda dolgozói egy meseelőadással készültek, „Mikulás leves” címmel a gyermekek részére. A gyermekeknek nagyon tetszett a történet.
Karácsonyi ünnepségre készülődtünk, miután elköszöntünk Mikulástól. Erre az ünnepre a szülőket is vártuk. A gyermekek műsorát követően, a közös barkácsolás családias légkörben zajlott, kellemes beszélgetéssel, és megvendégeléssel zárult a karácsonyváró ünnepségünk.
Fenntartónk, a Baptista Szeretetszolgálat idén is megajándékozta a gyermekeket. December 16-án került sor a Baptista közös Adventi Ünnepségre. A nagycsoportos gyermekek a Kossuth Lajos Általános Iskola aulájában vehették át cipősdoboz ajándékukat ünnepség keretén belül, a többiek pedig az óvodában kapták meg azokat.
Képviselőasszonyunknak Demeter Jánosné Jutka néninek köszönhetően óvodánk csoportjai ebben az évben is kaptak társasjátékot karácsonyra. Nagyon kedves gesztus, örültek a gyermekek nagyon! Köszönjük szépen a gyermekek nevében is!
December 19-én a Kossuth Lajos Általános Iskola tornatermében került sor a Karácsonyi hangversenyre, amelyre a nagycsoportos óvodásokat is szeretettel várták. Mindenkinek Békés, Boldog Karácsonyi Ünnepeket kívánunk, és az Új Évre jó Egészséget!
Béla Király Úti Óvoda közössége