Üdvözöljük óvodánk weboldalán!

Béla Király Úti Óvoda Őszi programjai

A Béla Király Úti Óvoda programjai

 

Az idei nevelési évben 14 új gyermek érkezett óvodánkba. A felkínált lehetőségek közül a többség az anyás beszoktatást választotta. A szülők együttműködő részvételének köszönhetően minden új gyermeknél – az időnkénti kisebb sírásoktól eltekintve – problémamentes volt az óvodakezdés. Egyik új kisfiú mondása: „Azért szeretek óvodába járni, mert itt minden nap történik valami.”

Az első nagyobb rendezvényünk a szüreti mulatság volt, szeptember 22-én délelőtt, melyre az érdeklődő szülőket is vártuk. Mogyoró kereséssel kezdődött a nap, és az ügyességi (diótörés, kötélhúzás, célbadobás…) és dalos játékok után Szemere Zsolt zenés műsorára táncolhattak a gyerekek. Az alkalomnak megfelelő öltözék is fokozta a hangulatot (kalap, szoknya, párta, kötő). A gyerekek által készített must kóstolásával, őszi gyümölcsök fogyasztásával zártuk a délelőttöt.

Ebben az évben is elutaztunk a menetrend szerinti buszjárattal Túrkevére. A Fekete István Oktatóközpontban végig mentünk a tanösvényen és jót játszottunk a kültéri játszótéren. Az új gyermekeket a szüleik is elkísérték.

A Margaréta csoport elsétált a piacra, ahol őszi gyümölcsöket, zöldségeket vásároltunk és kaptunk is.

A Napraforgó csoport a néphagyományőrzés kapcsán megnézte a közeli gémeskutat.

Október elején, az Állatok Világnapja alkalmából, a Sásastó Óvodában vidám, hangulatos játékos vetélkedőn vettünk részt. Még az esős idő sem jelentett számunkra akadályt.

Az Értéktár kiállításán a gyerekek örömmel fedezték fel a számukra ismerős dolgokat pl.: karikás, szalma lovacska…A képeken lévő épületeket, szobrokat is felismerték. A visszaút során megnéztük a nemrég átadott Pom pom szobrot is.

Udvarunk az ősz folyamán is sok játékos lehetőséget kínál a gyerekeknek pl.: a gesztenyefa „kincsei”, vagy az aranyló falevelek. Egyik kislányunk mondása: „Nagyon jól érezzük magunkat itt a levelekben”.

 

GALÉRIA