Üdvözöljük óvodánk weboldalán!

Béla Király Úti Óvoda – május

Sok izgalmas eseményt tartogatott számunkra a május.

Ellátogattunk a piacra, ahol megnéztük a tavaszi virágokat, palántákat. Óvodánk udvarát is színesítettük, a gyermekek által hozott egynyári virágokat közösen elültettük a virágládákba. Ültettünk fűszernövényeket is, amelyeket lelkesen gondoztak a gyerekek. Megfigyeltük, hogy a zsázsa nőtt ki a leghamarabb.

Május 13-án tartottuk meg a ballagási ünnepségünket. Kedves kis műsorral készültünk a vendégek számára ebből az alkalomból.

Idén lehetőségünk adódott arra, hogy megvalósíthassuk a régóta tervezett buszos   kirándulásunkat. Óvodánk ellátogatott a debreceni állatkertbe, amely nagyon sok élményt nyújtott gyermekeink számára.

Május második felében folytatódtak élményekkel teli programjaink, amelyek a gyermeknap keretein belül valósultak meg. 

Vendégünk volt egy bűvész, aki látványos trükkökkel kápráztatott el bennünket.

Másnap Kenderesről jött hozzánk  egy kecskefogat két aranyos kecskével, Bíborral és Bársonnyal. A gyerekek felülhettek a kocsira és az óvoda körül tehettek egy-egy kört a fogathajtókkal. Ezúton is köszönjük Edina néninek és Incike néninek ezt a különleges élményt. A két kiskecske nagyon örült az ajándékba kapott  fejeskáposztáknak.

Még ezen a délelőttön eljött hozzánk Galó bácsi a fagyiskocsival és ő is meglepetést szerzett a gyerekeknek. Mindenki kapott egy gombóc fagyit és egy rolettit.

A hónap végén elsétáltunk a Süsü játszótérre, ahol egész délelőtt játszhattak a gyerekek.

Nagyon örülünk, hogy a tervezett programjainkat ilyen színesen tudtuk megvalósítani.

GALÉRIA