Üdvözöljük óvodánk weboldalán!

Béla Király Úti Óvoda 2019/2020 június, július, augusztus

Júniusban kinyitott, a járványügyi helyzet miatt március közepe óta zárva tartó óvodánk. Mi is és a gyerekek is nagyon vártuk már, hogy újra találkozhassunk.

A nagyok rendhagyó ballagását igyekeztünk ünnepélyessé, széppé „varázsolni”, ha már a járvány miatt családjukból csak egy fő vehetett rajta részt.

Területi képviselőnktől, Jutka nénitől is kaptak ajándékot a gyerekek.

Azoknak, akik nyáron is jártak óvodába, igyekeztünk mindig valami érdekes elfoglaltságot találni:

  • „kirándultunk” a gémeskúthoz futóbiciklivel;
  • rajzoltunk, festettünk vízzel;
  • hajót hajtogattunk, úsztattunk;
  • szélforgót, repülő madarat készítettünk;
  • közös nagy képet festettünk;
  • meseszereplőkből síkbábot készítettünk;
  • bokrok közé bújt meseszereplőket kerestünk;
  • a hátsó udvaron barangoltunk, „kincseket” kerestünk;
  • akadálypályát építettünk az udvaron…stb.

Ezekről a tevékenységekről, a vidám pillanatokról fényképeket készítettünk, amit naponta megosztottunk a szülőkkel a zárt szülői facebook csoporton keresztül.

Kihasználtunk minden lehetőséget, ami játékos ismeretszerzésre adott alkalmat pl.: megfigyeltük az udvaron talált lóbogarat, szarvasbogarat, lepkét; az óvodánktól nem messze fészkelő gólyák életét. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a mezőgazdasági gépeket is rendszeresen egészen közelről láthattuk, és a lovakat, kiscsikókat is.

Nyár végén alkalmunk nyílt arra is, hogy a leendő óvodásokkal ismerkedjünk egy kicsit az udvaron.

Szeretettel várjuk a régi óvodásainkat a hosszú szünet után vissza, és kíváncsiak vagyunk rá, hogy új óvodásaink mivel színesítik majd az óvoda hétköznapjait.

GALÉRIA