Vélemények a vegyes életkorú csoportokról pro és kontra

2012. március 08., 00:00

Körmöci Katalin:

Vélemények a vegyes életkorú csoportokról pro és kontra

A tökéletes óvodáról egy szülő elvárásokat fogalmazott meg. Ezek a következők voltak. Legyen az óvoda:
• tiszta, jól felszerelt, • az udvar inkább kerthez hasonlítson, • mozgásra, játékra elegendő lehetőséget biztosítson, • ne legyenek vegyes csoportok, • vihesse be eleinte a gyermek kedves „átmeneti tárgyát” (vagy akár a cumiját) is.
A fenti elvárások közül egy, a vegyes életkorú csoportoktól való tartózkodás meglepett. A cikket tovább olvasva további bújtatott ellenérzés is megfogalmazást nyert a szülő által, nevezetesen az, hogy kevesebbet tud törődni az egyes gyermekekkel az óvónő az ilyen csoportokban. (E cikk későbbi részében ezzel is kívánok részletesebben foglalkozni.)
Visszatérve, az elvárásokon túl meglepő, de jó érzéssel tölti el a szülőt, így szimpatikussá teszi szemében az óvodát, ha gyermekközpontúság megmutatkozik az óvodaválasztás során. A szülő számára az alábbiak jelek éreztetik a gyermekközpontúságot:
- az anyás beszoktatás lehetősége, - az anyás beszoktatás idejének a gyermek igényeihez igazodó időtartama, - a szülő igényeihez és lehetőségeihez igazodó beszoktatás: vagy a fokozatos beszoktatás, vagy a gyors leválás igényének kielégítése, - családlátogatás az óvodakezdés előtt, ami lehetővé teszi, hogy az óvónő és a gyermek ismerősként üdvözölhessék egymást első nap; ezzel fel tudja oldani az elválás okozta valószínűleg traumatizáló hatást.

Ami a bizalmat tovább fokozza az óvoda megkezdése után: betartják ígéreteiket (kirándulás, színházlátogatás), kedvesek a szülővel, minden nap elmondják a napi történéseket, a gyermek szereti az óvónőt, szeret óvodába járni.
Örömmel vettem, hogy a fent idézet szülői véleményt kézhez kaptam, és szorgalmazhatom megjelenését. Ugyanakkor ez a vélemény lehetőséget is biztosít, hogy egy számomra fontos értékítéletet, és annak kialakulását ebben a cikkben körüljárjam. Ez pedig a vegyes életkorú csoportok szervezésével kapcsolatos vélemények kérdése.
  Miért gondolják a szülők azt, hogy a vegyes életkorú csoportokban történő nevelőmunka nem megfelelő a gyermek számára?
Feltételezem, hogy a szülők azt szeretnék gyermeküknek, ami a gyermekük számára jó, és olyan légkört biztosít, amelyben jól érzik magukat, és inspirálja fejlődésüket. Ezért, amiről azt hiszik, hogy nem jó gyermekük számára, azt ellenérzéssel fogadják, szót emelnek ellene, megfogalmazzák. De miből gondolják ezt? Mi az oka ennek ellenérzésnek? Miből táplálkoznak ezek a szülői értékítéletek a vegyes csoportokkal szemben?
Mielőtt megpróbálnám megválaszolni a feltett kérdést, szeretném előre bocsátani, hogy én elkötelezett híve vagyok a vegyes életkorú csoportszervezésnek, ezért is érintett érzékenyen a szülő ellenérzése. Ezt az elkötelezettséget tapasztalataim során az óvodai gyakorlati életben szereztem azoktól az óvónőktől, akikkel az óvodai gyakorlatom során kapcsolatba kerültem. Ők azok az óvodapedagógusok, akik olyan módszertani hatásrendszerrel rendelkeznek, hogy a vegyes életkorú csoportszervezés elkötelezett hívévé tudtak tenni. Ők azok, akik ki tudták használni a benne rejlő sok-sok előnyt, a gyermeki fejlődést inspiráló hatásokat.
De tudom, hogy nem csak ők azok, akik ezt az utat igazán magas fokon művelik. Számos más óvodapedagógussal találkoztam, ahol a vegyes életkorú csoportok szervezése ma már természetes óvodájukban. Az alábbiakban az ő vélekedésüket szeretném közkinccsé tenni.
Főiskolai tudományos munkám során gyűjtöttem az erre vonatkozó adatokat, amelyeket interjúk során fogalmaztak meg az óvodapedagógusok. Ezek: • A mi óvodánkban – nyilatkozott az egyik óvodavezető - sok éve már, hogy csak vegyes csoportok működnek. Többszörös túljelentkezés van. A szülők tudják, és örömmel veszik, hogy gyermekeiket ilyen csoportokban neveljük. Amikor véleményüket kértük, akkor a szülői kérdőíveken az alábbiakat fogalmazták meg: - Az idősebb gyerekek segítik, dédelgetik a fiatalabbakat, a gyengébbeket. Mivel ezt az óvó-védő gyermekkapcsolatot már fiatalabb korukban ők is átélték, így ők is továbbadják a rászorultaknak. Ez a magatartás az otthoni családi életben is tetten érhető. Megértőbbek, elfogadóbbak, segítőkészebbek otthon a testvérek egymással. - Az idősebbek igyekeznek jó példával elől járni a fiatalabbak előtt, s megerősítik, elismerik, dicsérik társaikban az ilyen megnyilvánulásokat – pontosan úgy, mint ahogy azt az óvónőktől látták. - A mi óvodánkban értékként épül be a szeretet. Igyekezünk mi óvónők is kimutatni szeretetünket a gyermekek felé, így a gyerekek is természetesnek veszik társas kapcsolataikban az ilyen megnyilvánulásokat. Megmutatkozik ez például a gyengéd simogatásban, egy-egy pusziban, a mosolygós tekintetben. • A mi óvodánkban – vallja egy másik óvoda óvodapedagógusa – az idősebb csoporttársak foglalkoztatása, sikerei, közvetlen és belátható távlatokat jelentenek a többi gyereknek, fokozza rokonszenvüket a fejlettebb csoporttársak iránt, és vonzalmukat az óvodai tevékenységek iránt. A nagyok közelsége, barátsága, vonzó perspektíváik, iskolavárásuk, ösztönzően hatnak a kisebbekre, azok szociális érzékenységére, közösségi beállítódásuk formálására. • Más óvodapedagógusok szerint jellemző még, hogy a fiatalabbak sokszor részt kívánnak venni azokon a tevékenységeken, amelyekre az idősebbek fogékonyak, így tudásszomjuk egyre nő. Egyszerűen kíváncsiak arra, mit tesznek a nagyobbak. Nagyon sok dalt, mondókát, amelyek évente előfordulnak, mire a kicsik megnőnek, már tudják is. Minden évben újra és újra hallanak valamit egy-egy adott témakörből, amit esetleg nem értenek ugyan, de ezek az információk elég alapot képezhetnek ahhoz, hogy óvodán kívüli élmények rakódjanak rá, és beérjenek. Így egyre tágul látókörük, egyre kíváncsibbá, érdeklődőbbé válnak. Ez a tény az idősebbek számára még inkább a kompetenciamotívumok dominanciáját hozzák előtérbe. Így a példák lassan átszármaztatódnak idősebbekről a fiatalabbakra, azokról is a még fiatalabbakra, hiszen a példa, a viselkedés vonzó számukra. Ha az óvodapedagógus ezeket az értékes tulajdonságokat kellő természetességgel megerősíti, akkor a gyermekek ezirányú késztetéseit támogatja meg, akik pedig ebben az irányban fejlődnek majd, hiszen ez jelent elismerést számukra. • A mi óvodánkban a szülők behozhatják gyermekeiket még óvodakezdés előtt, hogy ismerkedjenek az óvodával. Tehetik ezt akkor, amikor nagyobb gyermekeikért mennek az óvodában, vagy esetleg akkor, amikor elkísérik ismerősüket, aki gyermekéért megy. Ilyenkor a kicsi szinte észrevétlenül megkedveli a helyet, a csoportot, a többi gyermeket, és amikor bekerül, ismerős arcok veszik körül, vagy akár a testvére is ott lehet. Ha egy osztott csoportba látogatnak a szülők a bekerülés előtt, gyermekük hiába lát ott több gyermeket, hiába ismerkedik meg velük, azokkal csak az udvaron fog találkozni, mert az ő jövendő csoportjában vele egykorúak lesznek, akik ugyancsak újként kerülnek be. Sőt az is lehet, hogy nem is abba a csoportszobába fog járni, ahol látogatást tettek. • Több óvónő az osztatlan csoport előnyének tartja, hogy a játéknak kialakult hagyományai vannak. Vannak játékok, amelyeket évről évre játszanak a gyerekek, de mivel mindig jönnek a kialakult csoportba új gyermekek, minden évben új színezetet kaphat az a játék. Különösen a családjáték témája jelenik meg egyre változatosabb és gazdagabb tartalommal. Minden gyermek hozza a saját családja élményeit, miközben a különböző gyermekek fejlettségüknek megfelelő szinten élik meg a játékot. Van, aki szemlélődik, van, aki mintát követ, van, aki mintát ad, van, aki irányít, szervez, vannak, akik irányítottak, de egymás mellett játszanak, vagy együttes mozgásban vesznek részt. • A mi óvodánkban az is megfogalmazódott – mondja el egy óvónő -, hogy a vegyes csoportokban több együttes élmény átélésére van lehetőség, a csoportok élete érzelmileg telítettebb, a kommunikációs helyzetek árnyaltabbak. Ez az összetartozás, a családiasság érzését növeli, miközben beszédük választékosabbá, tagoltabbá válik, szókincsük pedig bővebbé. Beszédfejlődésük, kommunikációs képességeik fejlődése sokkal gyorsabb, mert nemcsak az óvónő példáját követhetik, hanem nagyobb társaikét is. Megjegyzendő az is, hogy a csúfolódás sem gyakori, inkább jó szándékkal kijavítják a kicsik beszédét. A másság elfogadásának csírái bontakoznak ki ilyenkor. • Más óvodapedagógusok így fogalmaznak: A vegyes csoportban nevelkedő kicsikre jellemző, hogy önállóbbak, vonzzák őket a nagyobbak tevékenységei, előbb ügyesednek. Nem jelent majd később problémát akár a kötött tevékenységeken való részvétel sem, mert látják, hogy a nagyoknak olyan „teendőik” vannak, amin azok szívesen részt vesznek. Van idejük a kicsiknek „felkészülni” arra, hogy majd az ő életükben is eljön ez az idő, - de addig akkor vesznek részt benne, amikor késztetést éreznek erre. • Hihetetlen nagy előnye a vegyességnek - mesélik az óvónők, - hogy ritkán esik meg az, hogy a nagyobb gyermek bántalmazná a kisebbet. Elvétve fordul elő agresszió közöttük, ha mégis, akkor inkább két kicsi között, akik még nem láthattak elég példát arra, hogyan lehet másképpen megoldani a konfliktushelyzeteket. A vegyes csoportban a gyermekek megtanulják kezelni agressziójukat.
• Az óvónők szerint, a még egy évig óvodában maradó gyerekekre igen jó hatással van az, ha nem kerülnek ismeretlen közegbe - más óvónőhöz, aki őket nem ismeri -, hanem az iskolába lépésig társaikkal és óvónőjükkel maradhatnak együtt.

Helytelennek tartom, hogy egyre inkább elterjed az a kifejezés, hogy „ismétlő nagycsoportos”, pedig szó sincs évismétlésről. Az óvodai élet nem korlátozódik három évre, három évfolyamra, három korcsoportra, hanem sokkal inkább a fejlődés által kibontakozott képességek sajátos, minden egyes gyermekre sajátosan érvényesülő időtartamra, amely nem mérhető egy, két vagy három évvel. De nem várható el egyenletes tempójú fejlődés sem, s az érési szakaszok sem azonos időpontban jelentkeznek. Ezért lehetett az, hogy már a kis, a középső és a nagycsoport kifejezés elvesztette létjogosultságát, s immáron az 1989-es ÓNP soraiból is töröltetett.
Az 1971-es ÓNP előírta még, hogy az év végére milyen fejlettségi szinten kell lenniük a gyerekeknek. Ha nem érte el az adott szintet, csoportot ismételt, ami egy teljesen új közeget jelentett a gyermeknek, más óvónőt, - a már megszokott biztonság megszűnt számára, el kellett szakadnia barátaitól is. Ráadásul ilyenkor a többi gyerek is sejthette, hogy azért került hozzájuk az új társ, mert valami gond van vele. Az ilyen „élményeket” átélő gyermek nem kaphat hirtelen erőre, nem fog egyre gyorsabban fejlődni, vagy esetleges hátrányait behozni. Viszont vegyes csoportban a megszokott közegben növekedhet tovább, barátok és ismerősök között, biztonsága nem sérül. Viszont az óvónőhöz való kötődés segíti feldolgozni azt, ha mellőle kedves társa, barátja elmegy iskolába akkor, amikor ő is szeretne. Miután minden évben lesznek ilyen társaik, ezért teljes természetességgel veszik ezeket a történéseket. Így sem a szülő, sem a gyermek nem úgy fogja fel, hogy visszamaradt.
Nem lenne kellően objektív a kutatásra való hivatkozásom, ha a vegyes életkorú csoportokról alkotott véleményeket csak egyoldalúan, a vegyes csoportot kedvelőktől válogatnám. Így a megkérdezettek között az olyan óvodapedagógusok véleményét is szeretném közkinccsé tenni, akik mindkét szervezésű csoportban dolgoztak, így összehasonlítási alappal rendelkeznek, mégsem tartják előnyös szervezési formának. Érdekes vélemények kerültek napvilágra. Ezek közül válogattam egy néhányat abból a szakdolgozatból is, amelynek adatait kutatásomban is felhasználtam (Seiben Gabriella, 2002.)

Vélemények: • Kevesebb figyelem jut egy-egy korcsoportra, egy-egy gyermekre az óvónő részéről. Az interjú során kiderült, hogy a vélemény mögött az a szokásrend áll, ami a foglalkoztatás módjában mutatkozik meg. Főképp azok az óvónők hivatkoznak erre, akik korosztályok szerint differenciálnak. Ez azt jelenti, hogy minden egyes korcsoport számára külön-külön biztosítanak foglalkozásokat. Ezt a rendszert először a ’71-es ÓNP–hez igazított útmutató mutatta be. Ez a szervezési mód 33 évvel korábban, egy más igény szülte óvodai nevelési programhoz igazodott. Nem kívánom véleményezni ezt az útmutatót, hiszen nem is tehetem, nem lenne etikus. Az eltelt idő alatt meg kellett változtatni az óvodai nevelés célját, funkcióit, feladatait, óvodaképét, gyermekképét … és sorolhatnám, hiszen megváltozott a közoktatási törvény is, annak irányelvei, jogi, törvényi, tartalmi háttere is, de megváltozott a társadalmi élet is, az általa született igények is, más a mai gyermek, mint az akkori. Természetes tehát, hogy ez a cél és feladatrendszer változást hozott az óvodai nevelés folyamatában, módszereiben, szervezésében, eszközeiben. Ami akkor korszerű volt, az a megváltozott körülmények következtében felülvizsgálatra szorul. Az óvodai nevelésnek tehát a jelen kihívásaira kell megtalálnia a legjobb válaszokat. Ezeket a válaszokat a múlt értékeit figyelembe véve, azokat felülvizsgálva, átértékelve, megszüntetve-megőrizve kell megadnia. Mint ahogy azok az óvónők is megtalálták a helyes válaszokat, akikről cikkem elején válogattam véleményeket. Nyilván helyes válaszokat találtak a kihívásokra, hiszen nemcsak ők érzik jól magukat az ilyen csoportszervezésben, hanem a gyermekek is szeretnek az ő csoportjukba járni, sőt a szülők is elfogadták, értékesnek tartják az ott folyó nevelőmunkát.
• „Mások szerint az 5-7 éveseknek lemaradást jelenta vegyes csoport a homogén csoportban fejlődő nagyokhoz képest. Ezt külön nekik tervezett tevékenységekkel meg lehet oldani, de szerintem a normális napi tevékenység során is sok alkalom adódhat arra, hogy ők még többet kapjanak. Azt is el tudom képzelni, hogy amíg a kisebbek tavaszi virágokat rajzolnak, a nagyoknak előveszi az óvónő a földgömböt, és megbeszélik, a Föld többi részén milyen évszak van. Nagyszerűen össze lehet ezeket hangolni, csak próbálkozni kell.” – írja szakdolgozatában a Hallgató. Láthatóan megoldást talál erre az ellenvéleményre. (Ehhez az ellenvéleményhez szeretnék én is e cikk folytatásaként tanulás-módszertani és differenciáló pedagógiai elméletet csatolni, amelyben gyakorlati segítséget is ígérek.)

Kutatás témája: A gyermek szükségleteire épített nevelő-fejlesztő munka az óvodában 2002-2003: - Interjúk óvodavezetőkkel: a bevezetett, a HOP–ban rögzített, szervezési módokról - Megfigyelésekóvodákban a délelőtti napirendi feladatok szervezése és lebonyolításának módszerei tekintetében, ezekről jegyzőkönyv készítése - Irányított beszélgetések óvodapedagógusokkal hallgatói szakdolgozat kapcsán Szakdolgozat: Seiben Gabriella, 2002. - Dudás János – Vince Ferencné: Útmutató a részben osztott és osztatlan óvodák számára. Budapest, Tankönyvkiadó, 1971

• Úgy is vélekednek, hogy a nagyok fejlettebb játéka nem tud igazán kibontakozni, mert a kisebbek folyton belezavarnak, akarva-akaratlanul. Talán a csoportszoba elrendezésén kellene úgy alakítani, hogy megoldják a helyproblémát, és így a kicsik nem ”lógnak bele” a nagyok játékába. De még jobb megoldás az, ha a nagyok megtanulják szépen megkérni a kicsiket arra, hogy most ne zavarjanak. Az ilyen helyzetek is a szociális képességeket fejlesztik. Követendő példát kínál az a megoldás, amikor az óvónő játszótársként vesz részt a játéktevékenységben, és úgy hat a gyermekekre, úgy mutat példát az ilyenkor előforduló konfliktus békés, toleráns rendezésére. Milyen érdekes, hogy az egyik fajta véleményben a vegyes életkor előnyként fogalmazódik meg játéktevékenység során, míg a másik vélemény éppen ennek a negatívumát fogalmazza meg. Mi mindenen, vagy kin múlik az, hogy erény vagy hátrányt kovácsolható hasonló helyzetekből?
• Arra is hivatkoznak az óvónők, hogy a nagyok kihasználják a kicsiket, amikor olyan szerepeket osztanak rájuk a játékban, amit közülük már senki sem vállalna el. „De ez miért gond? – vélekedik a Hallgató szakdolgozatában. A kicsinek talán éppen az minden vágya, hogy azt a szerepet kapja! Akkor mindenki jól járt. Vagy, ha nem a szerep miatt akar a kicsi a nagyobbal játszani, akkor az együttlét miatt vállal el szerepet.”
Lehet, hogy a játéktevékenységben magukra maradt gyermekekre ez ilyenfajta viselkedés előbb utóbb jellemzővé válhat, de az óvodapedagógus együtt-játékával erre a negatív véleményre is megoldást találhatna személyes példájával, tudatos pedagógiai jelenlétével, szeretetteljes légkört biztosító magatartásával.
• Mások azt fogalmazzák meg, hogy: „…zavaró lehet a nagyoknak, hogy a kicsikre várni kell, hogy folyton tekintettel kell rájuk lenni, mert ők kicsik. Szerintem igen is legyenek rájuk tekintettel – vélekedik a Hallgató -, ugyanis az óvodában több alkalom van a vegyes csoportban ilyen tulajdonságokat elsajátítani: - mint várni a másikra türelemmel, - elnézni azokat az apró tévedéseket, hibákat, amelyek abból adódnak, hogy fiatalabb, tapasztalatlanabbak; - esetleg segíteni neki, mert akkor jobban halad az öltözéssel, és nem is kell annyit várni… rá; Ilyenkor együtt is vagyunk, közben beszélgetünk, talán barátok is leszünk, és ezen túlmenően mindig számíthat majd a segítségemre.” A segítségadás, a gondoskodás felelősségérzet átélése, a hála kimutatásának felemelő érzése …, és folytathatnám azokat az érzéseket, amelyeket alkalom van átélnie mind a kisebbnek, mind a nagyobbnak. Érdekes, hogy azok az óvónők, akik a vegyes életkorú csoportokat kedvelik, ezt a szituációt is pontosan ellenkező előjellel értékelik. Éppen ebből kovácsolnak értéket, nevelnek toleranciára, támogatják meg a nagyobb gyermekek segítőszándékát. Ebből a gondolatból kitűnik az egyes vélemények értelmezésének kérdése. Ki milyen előjellel – optimizmussal vagy pesszimizmussal közelit meg hasonló helyzeteket, történéseket; a kihívásból értéket, vagy a nehézségből kifogást kovácsol. De amennyiben ezeknek ellenére is zavaró a várakozás, akkor különféle módon enyhíthetőek ezek. Többféle leleményes ötlet simul az óvónők tarsolyában.
• Ezek után kérdéses, hogy látunk-e némi igazságot abban, hogy nem minden testvérpár esetében szerencsés, ha egy csoportba járnak. Sokszor a kicsi nem tágít a nagyobb mellől - jegyzi meg néhány óvónő -, tudomást sem vesz a többi gyerekről. Ilyenkor egyikük sem tud felszabadultan játszani. Ráadásul, ha a kicsi ilyenkor bekapcsolódik egy szabályjátékba, mert a nagy azt játszik, szinte biztos a kudarc. Lehet, hogy ilyen esetben külön csoportba kellene járniuk? Nem olyan jellemző ez a probléma, hogy veszélyeztetné a vegyes életkorú csoportok szervezésének kérdését. Ha a kicsi már elég éretté válik, magától le fog válni idősebb testvéréről, és rácsodálkozik a sok-sok érdekességre, megkívánja azok kipróbálását. De amennyiben az óvónő látja, észleli ezt a problémát, kezelheti is. Kezelheti megfelelő barátok szorgalmazásával, vagy azzal, hogy közös játékba hívja a terhesnek mutatkozó gyermeket. Ha jó az óvónő és a gyermek viszonya, nincs olyan gyermek, aki ennek a hívásnak ellent tudna állni, – s máris felszabadul az idősebb testvér. Ugyanakkor csak néhány ilyen alkalom kell, és a tolerancia is kialakul a kisebb testvér felé.
A fenti pozitív és negatív vélemények válogatásából kimaradt a legtöbb negatív véleményt hordozó terület, ez pedig a szervezett tanulási tevékenység. A legproblematikusabbnak vélik az óvónők a vegyes életkorú csoportokban a tanulást, annak megszervezését, tartalmi kérdéseit, a differenciálás lehetőségeit, módszerhasználatát. Ezért e cikk folytatásaként ehhez szeretnék tanulás-módszertani segítséget adni.
Megjegyzendő és elgondolkodtató, hogy a szociális tanulás mennyi-mennyi helyzetét tudja kihasználni az óvodapedagógus, ha a fenti szituációkat kihasználja! Ezeket a helyzeteket nem is kell megszerveznie, bizton adódnak, - csupán kellő figyelemmel kihasználnia úgy, hogy ezen értékeket megtapasztaltatva, megtámogatva többszöri átélésre ösztönözve beépülésüket elősegítse. Érdemes beletekinteni az Óvodai nevelés országos alapprogramjának utolsó fejezetébe! Ebben olvashatók azok a fontos jellemzők, amelyet z óvodáskor végére egy nevelés- és gyermekközpontú óvodai nevelés ki tud bontakoztatni a gyermekben. Láthatóvá válik az olvasó számára a szociális tanulás elsődlegessége és az elemi ismeretek másodlagossága. Ha a XXI. század értékeit és a vegyes csoportszervezés adta lehetőségeket összevetjük, érdekes megállapításokat tehetünk. Az összevetést táblázatos formátum segíti. Az összefüggések magukért beszélnek. Visszatérve az eredeti kérdésemhez: Miből táplálkoznak a szülői értékítéletek a vegyes csoportokkal szemben? Az eddigi gondolatokból már következtethetünk arra, hogy a vegyes életkorú csoportokban folyó nevelőmunka negatívumait és pozitívumait is az óvodapedagógusok fogalmazzák meg, és közvetve vagy közvetlenül közvetítik a szülők felé. Azokban az óvodákban, ahol értékeit be tudják építeni a nevelőmunkába, ott a szülők is kedvezően vélekednek róla, keresik, szívesen adják oda gyermeküket, hiszen bizonyítékait ismerik, s szülőtársaikat is efelé irányítják. És ott, azokban az óvodákban, ahol ez nem sikeres, ott a szülők vélekedése is ezirányba fordul, s ők is arra irányítják szülőtársaikat. Az erőviszonyok azonban tetemesen befolyásolják a végső konklúziót, vagyis azt, hogy adott időben, adott helyen melyik vélemény-együttes dominál, és melyik gyakorolja a hatást a szülői társadalom értékítéletére.
  Szakirodalomi ajánlat a témában Az óvodai nevelés országos alapprogramja Az óvodai nevelés programja. Budapest, Országos Pedagógiai Intézet, 1989 Balázsné Szűcs Judit: Az ember, aki óvodás. Budapest, SZORT Bt., 1997 Bakonyi Anna: Irányzatok, alternativitás az óvodai nevelésben. Budapest, Tárogató, 1995. Dudás János – Vince Ferencné: Útmutató a részben osztott és osztatlan óvodák számára. Budapest, Tankönyvkiadó, 1971 Gajdos Terézia: Gondolatok a csoportszervezésről. In: Óvodavezetők kézikönyve, OKKER Oktatási Iroda, 1996 Perlai Rezsőné: Tanulásról óvodapedagógusoknak. Pécs, Comenius Bt., 2000. Szakács Mihályné dr.: Brunszvik Teréztől a ma óvodapedagógusáig. In: Óvodavezetők kézikönyve IV., Budapest, 1996. Vekerdy Tamás: Az óvoda és az első iskolai évek a pszichológus szemével. Budapest, Tankönyvkiadó, 1989
Folyóiratok Bartal Klára: Jól vagy rosszul? In: Óvodai Nevelés (ÓN), 1994. 4. sz. 126-128. p. B. Méhes Vera: Vegyes csoport és szociális élet Montessori óvodáiban, In: ÓN 1992. 6. sz. 184-185. p. Dr. Babosné Mészáros Ágnes: A programra támaszkodva, In: ÓN 1992. 1. sz. 23. p. Dr. Deliné Dr. Fráter Katalin: Néhány gondolat az osztatlanságról, In: ÓN 1994. 3. sz. 101-102. p. Deményné Szente Éva: In: ÓN 2004./4. Dr. Ottlakán Mária: A vegyes életkorú csoportok nevelési problémáiról, In: ÓN 1989. 5. sz. 164-166. p. Joó Józsefné: Kicsi, nagy együtt, In: ÓN 1991. 5. sz. 169. p. Kóbor Lászlóné: Hozzászólás az osztatlan, részben osztott és osztott óvodai csoportok vitájához, In.: ÓN 1990. 1. sz. 18-19. p. Kósáné Dr. Ormai Vera: Inkább együtt... (Vitazáró), In: ÓN 1990. 4. sz. 122-123. p. Kovács Árpádné: Az ónónők félnek a vegyes csoporttól, In: Ón 1990. 1.sz. 17-18. p. Passa Anikó: Az iskolában is megfeleljenek, In: ÓN 1992. 1. sz. 25. p. Perlai Rezsőné: A vegyes csoportok érzelmi töltései In: ÓN 2003. 7-10. sz. Rokonál Margit: Vegyes csoport kötetlenül..., In: ÓN 1990. 3. sz. 94. p. Romhányi Flóriánné: Mi a vegyes csoport titka? In: ÓN 1989. 9. sz. 308-309. p. Rosta Sándorné: Kedvező hatások vegyes csoportban, In:ÓN 1991. 4.sz. 131-132. p. Stöckert Károlyné: Veszélyben a vegyes csoport? In: ÓN 2001. 4. sz. 131-134. p. Tamásiné Szabó Szilvia: Osztatlanság, In: ÓN 1990. 11. sz. 378-379. p. Tóth Miklósné: A részben osztott csoportok szervezésének előnyei a fejlettség szerinti beiskolázásban, In: ÓN 1989. 10. sz. 341-343. p. Tóth Péterné: Töprengések egy osztatlan csoport vezetése közben, In: ÓN 1989. 7-8. sz. 248-249. p. Vastagné Farkas Éva: Előnyök és hátrányok, In: ÓN 1989. 11. sz. 373-374. p.