Sásastó Úti Óvoda február havi eseményei

2020. március 06., 21:15

Az óvodai farsangi forgatag kitűzött napjára felgyógyultak a gyerekek és teljes létszámmal láttunk neki a farsangi készülődésnek. Az előkészületek során felidéztük a farsangi népszokásokat, hagyományokat. Készültek maszkok, álarcok, farsangi szemüvegek, melyekkel az óvoda folyosóit öltöztettük farsangi díszbe. A ráhangolódást farsangi vidám dalok éneklésével, hallgatásával, versek, mondókák tanulásával tettük színesebbé. A gyermekek lelkesen készülődtek, izgatottan várták a jelmezbál napját, hiszen ezen a napon mindenki a saját maga által megálmodott, kiválasztott jelmezbe bújhatott és egy rövid kis vers kíséretében bemutatkozhatott a közönségnek.

A gyermekek jelmezes műsora és bemutatkozása után meglepetésvendégként az Irígy Hónaljmirígy „sztárcsapata” szórakoztatta a közönséget óvodánk dolgozóinak közreműködésével. A fellépést követően a büfében rengeteg finom falat várta a kedves vendégeket. Köszönjük a szülők felajánlásait, támogatását, önzetlen segítségét.

Alapítványi jelmezbálunkat hétfőn a házi farsang követte, ahol ismét jelmezbe bújhattak a gyerekek. A közös jelmezes felvonulás után játékos ügyességi versenyekben minden gyermek kedve szerint kipróbálhatta magát. Volt seprűtáncoltatás, labda terelgetés seprűvel, horgászás és szörpivásból próbatétel. A délelőtt fénypontja a Napköziotthon konyhájáról kapott finom  farsangi fánk elfogyasztása volt.

Jó hangulatban, önfeledt játékkal, mulatozással telt el ez a délelőtt.

Sásastó Úti Óvoda február havi eseményei