Üdvözöljük óvodánk weboldalán!

Május a Pitypangban

Mivel is kezdhetnénk a májust, ha nem az anyák napjával. Sokat készültünk a gyerekekkel, hogy megköszönthessük az édesanyákat, nagymamákat, igaz most ez is kicsit másképp történt. Titkos hadművelet vette kezdetét április végén: elkészültek a szebbnél szebb ajándékok, a gyermekek keze munkája által. Most lehetőségünk volt egy csodálatos ”zenedobozt” is összeállítani, amit május első vasárnapján nyithattak ki az anyukák, egy kedves, megható videó formájában a zárt Facebook csoportokba feltöltve, melyen a gyerekek versekkel és dalokkal köszöntik az édesanyákat.

A május a ballagás jegyében folytatódott. Az ünnepélyt a megszokott helyen és módon sikerült megtartanunk a védekezés szabályainak betartása mellett. Ezen a jól sikerült eseményen elköszöntünk a nagyoktól, ráadásul a „Gomba” csoportos gyerekek egy igazán színvonalas összeállítással köszöntek el a dolgozóktól és az óvodájuktól.

Májust a gyereknappal zártuk. Sajnos nem voltunk olyan szerencsések, mint a ballagáson. Esős, borongós időre ébredtünk a hónap utolsó napján. Ez azonban nem szeghette kedvünket, igazán jókedvű, élményekben gazdag napot tudhatunk magunkénak.

GALÉRIA