Szeptemberi ismerkedő a Petőfi Óvodában

2020. október 02., 11:43

A szeptember mindannyiunk számára az ismerkedés hónapja volt.

Sok új gyermek érkezett óvodánkba. Rendhagyó módon, többnyire augusztus utolsó hetében az udvaron nyílt lehetőség az anyás befogadásra, ismerkedésre - a járványügyi szabályok szigorú betartásával.(maszk használat, a szülők nem léphetnek be az épületbe, elmaradtak a családlátogatások is) Az időjárás szerencsére kedvezett nekünk, így a gyermekek ismerkedhettek társaikkal, az udvari játékokkal és egyre vidámabban jöttek óvodába, kevés sírással váltak el szüleiktől.

Régebbi óvodásaink többsége is csak szeptember 1-től jött ismét óvodába; közel fél évig kevesen találkoztak társaikkal, nem voltak közösségben. Sokat nőttek, változtak és bizony a szokásismeretük is elhalványult. Újra meg kellett ismerkedniük az óvodai szokásrenddel, napirenddel.

Nagyon fontosnak tartjuk ebben a tanévben is a társas kapcsolatok fejlesztését, ehhez kértük a Szülői értekezleten a Szülők együttműködését, támogatását a sikeres megvalósítás érdekében.

Az óvó nénik saját csoportjuk életkori összetételét figyelembe véve készítették elő a csoportszobában a játékokat, majd közösen megbeszélve a szabályokat segítik a gyermekek be- illetve visszaszokását az óvodába.

Megismerve az új gyermekeket, - felemlegetve az iskolába került pajtásokat - lassan, nyugodtan, sok-sok közös játékkal, tevékenyen teltek a szeptemberi napok.

Köszönjük, hogy a Szülők elfogadták és betartják a jelenlegi szabályokat, segítik gyermeküket is ebben. Külön megköszönjük az Apukák, hozzátartozók aktív részvételét a munkadélutánon, ahol udvarunk szebbé alakítását támogatták.