Sásastó Úti Óvoda 2019. március

2019. március 29., 14:23

„Teknőc” csapat ismét az Ovi-Olimpián

Intézményünkben immár kilencedik alkalommal a Pitypang  Óvoda szervezésében és lebonyolításában került megrendezésre az Ovi-Olimpia. A „Teknőcök” csapata12 iskolába menő gyermekből állt, akik egy héten keresztül lelkesen, mindent beleadva készültek az eseményre Szabó Istvánné és Balla Anna Óvó nénik felkészítésével. Óvodásainkra nagyon büszkék voltunk, mert ahogy a csatakiáltásunkban is elhangzott: „ nemes küzdésben” második helyezést értünk el. Óvodásaink lelkes, egészséges versenyszelleme tette ezt a délelőttöt felejthetetlenné mindannyiunk számára. Köszönjük szépen a Pitypang Óvoda szervezését és a szülők lelkesítő, bíztató szavait. Szép volt „ Teknőcök”!

Nemzeti ünnepünk március 15.

Nemzeti ünnepünkre készülve március 14- én óvodásainkkal útra keltünk a Városháza parkjában található 1848-49-es emlékműhöz, hogy lerójuk tiszteletünket a hősök előtt. Ezen a héten mindhárom csoportban az ünnephez kapcsolódó dolgokkal foglalkoztunk, ismerkedtünk, mint nemzeti jelképeink, szabadságharc, huszárok. Kivetítőn csatajeleneteket nézhettek a gyermekek, az ablakokat és a csoportszobákat nemzeti színű zászlókkal, kokárdákkal, virágokkal ünnepi díszbe „ öltöztettük”. Az emlékműnél virágot és barkaágat helyeztünk el a gyermekekkel közösen. A gyermekek érdeklődve figyelték Edit óvó néni rövid kis magyarázatát arról, hogy mire és kikre emlékezünk ezen az ünnepen. Örömünkre szolgált, hogy a néhány óvodás gyermekünk szüleivel együtt részt vett a városi ünnepségen, fontosnak tartva az ünnep megismerését és átélését gyermekeik számára.

Gergely-járás az óvodában

Március 19-én délelőtt a NABOK Kossuth Lajos Általános Iskola tanulói vendégeskedtek óvodánkban. A második osztályos tanulók „Gergely-járás” műsorukkal kedveskedtek óvodásainknak, melyet a gyermekek érdeklődve, kíváncsi szemekkel figyeltek. Az iskolába hívogató műsort közös énekléssel és körjátékkal zártuk. Az iskolába készülő gyermekek nagyon örültek az iskolásoktól kapott meglepetés ajándéknak.

Víz, víz, tiszta víz…

Ebben a hónapban a víz jellemző tulajdonságaival, a vízben és víz körül élő állatokkal ismerkedtek a gyermekek. Élményszerző séta során vízmintákat gyűjtöttünk különböző helyekről. A csoportszobákban több érzékszervre ható érdekes, figyelem felhívó kísérletekkel, tapasztalatszerzésekkel ismerkedtek a gyermekek a vízzel, a víz jellemzőivel. A sokoldalú vizsgálódásokkal, kísérletekkel átélhették a felfedezés, megtapasztalás élményét. Az élményszerű megtapasztalások új ismeretek szerzésére nyújtott lehetőséget, valamint meglévő ismereteiket gyarapították, szélesítették látókörüket. Március 22-én a Víz világnapján játékos vetélkedőt szerveztünk mindhárom csoport nagyjainak. A csapatok vízben élő állatok véletlenszerű kihúzásával választottak maguknak csapatnevet. A vetélkedő folyamán a gyermekek jókedvűen és aktívan vettek részt minden tevékenységben, melynek során a vízről szerzett ismereteiket, tapasztalataikat mélyítettük, rögzítettük. A kisebbek számára a tornateremben szerveztünk ügyességi játékokat, ők ezekben a mozgásos versenyjátékokban mérték össze erejüket. Az együtt töltött hangulatos, élményekkel teli délelőtt maradandó élmény volt óvodásaink számára.