Június, július, augusztus a Sásastó Úti Óvodában

2020. szeptember 17., 20:13

„Végre nyitva az óvoda ajtaja!”
Boldogan vettük újra birtokba óvodánkat, nem csak a gyermekek mi is boldog mosollyal érkeztünk a napi munkába. Nagyon jó volt látni azt, ahogyan a gyermekek igazi őszinte boldogsággal fordultak társaik és a felnőttek iránt. Hetek teltek el és egyszerűen nem tudtak betelni az együtt játszás örömével. Vidáman és nagy szeretettel fogadták az újra Óvodába érkező kis pajtásaikat.

A nyári időszakban is fontos, hogy az óvodai életet olyan tartalommal töltsük meg, amely bár egy kicsit eltér a megszokottól, mégis színes, változatos, és élményekkel teli legyen. Sokat tartózkodtunk a szabadban, reggel jó idő esetén már az udvaron gyülekeztünk, igyekeztünk kihasználni az udvarunk adta lehetőségeket: a sok játékot, a nagy fák árnyékát. A napirend alakításával lehetőséget biztosítottunk arra, hogy a gyermekek jól szervezetten tölthessék mindennapjaikat. Az udvaron való tartózkodás idején, mindig elmondjuk a baleset megelőzés szabályait, hogy ügyeljenek saját és társaik testi épségére. Ez most azért is volt fontos, mert az óvodai alapítvány bevételéből és a fenntartó támogatásának segítségével az első udvarunk betonos, kockaköves részét aszfaltoztatni tudtuk. Így már egyenletes felületet kapott, és a felülete csúszósabb volt. A kényszerbezárás ideje alatt óvodánkban előre hozott felújítások történtek, melyek a nyílászárók cseréjére, csoportszoba, folyosók, konyha meszelésére, belső ajtók mázolására irányultak. Ezúton is köszönjük a fenntartó támogatását! A nyár folyamán kiemelt feladat volt a kialakult vírushelyzet miatt a folyamatos testápolási szokások, fertőtlenítések, az alapos, előírt „szabályos” kézmosások begyakorlása. Hőségriadó esetén kiemelten figyeltünk a gyermekek hűtésére, az árnyékban, vagy hűvös helyen való tartózkodásra. A nyári játékokhoz biztosítottuk az eszközöket, helyet és elegendő időt. Árnyékos helyen, teraszon teremtettünk lehetőséget a szabályjátékokhoz, konstrukciós játékokhoz, szerep játékokhoz, vizuális tevékenységekhez az eszközöket: rajzoláshoz, festéshez, gyurmázáshoz, barkácsoláshoz. A homokozóban nagy meleg esetén engedtünk vizet, hogy lehetőségük legyen a várárkot föltölteni, „dagonyázni”.

A nyár folyamán készültek, repülők, helikopterek, repülő madarak, koronák, pillangók és még sok-sok kreatív játék.

A pünkösdi királyt és királynét is meg választottuk. A koronázást megelőzően egy héten keresztül mindennap próbatételre került sor majd a legügyesebbekből megválasztottuk a királyt és királynét. Meglepő módon mindenki fej –fej mellett teljesített, így mindannyian királyok vagy királynék lettek.

A nyár közkedvelt gyümölcsét is örömmel fogyasztottuk.

A mezítlábas ösvényünket is sokat használtuk.

Fenntartói engedéllyel megtarthattuk a nagyok búcsúztatóját, kicsit másképp, mint eddig. Most mi felnőttek búcsúztunk Tőlük és az óvodás éveiktől!

Ezúton is kívánunk Nekik boldog iskolás éveket!

Reméljük, hogy óvodánkban minden gyermek jól érezte magát.